Pályázatok
Hazánkra és az Európai Unióra a vidékfejlesztés területén is sok közös kihívás vár, az új Vidékfejlesztési Program elfogadásával számtalan pályázati lehetőség fog a gazdálkodok rendelkezésére állni az elkövetkező években. Sikeres pályázathoz elengedhetetlen a naprakész információ és a szakszerű tájékoztatás, ebben tudunk a gazdák segítségére lenni, hogy közösen sikeresek legyünk az előttünk álló években.
2016. január 04.
Magyarország Kormányának felhívása azon állattartók részére, akik az adott fajta tenyésztési programjának végrehajtásában részt vesznek,a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésének megvalósítása érdekében.A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a környezetvédelem és az erőforrás-felhasználás hatékonyságának előmozdítását. A cél elérését a Kormányaz állattartók, a fajták fenntartásáért felelős tenyésztő szervezetek és a tenyésztési hatóság együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén.Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy:  a benyújtott támogatási kérelmekről a keresztellenőrzés befejezését követő30 napon belül1 dönt,  a felhívás feltételeinek megfelelő projekteket normatív, vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig. A támogatási kérelmet benyújtók az együttműködés keretében vállalják2,hogy:  projektjük megvalósításával hozzájárulnak a genetikai erőforrások megőrzése céljának eléréséhez,  a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák az állatok tartását.

A Felhívás indokoltsága és célja

Ezen felhívás céljaaz alacsony létszámmal rendelkező védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták nőivarú - baromfifélék esetén vegyes ivarú - állományának a fajták eredeti tartási-, takarmányozási körülményekhez hasonló, in situ feltételek közötti, tenyésztésben történő életképes populációjának fenntartása a genetikai állomány megőrzéséről és az adott állatfajták fennmaradását biztosító tenyésztési programokról szóló jogszabályok keretein belül.

A rendelkezésre álló forrás

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezettkeretösszeg 14 milliárd Ft.
Jelen felhívás forrását az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és Magyarország költségvetése 

társfinanszírozásban biztosítjaAbenyújtott támogatási kérelmek várható száma:700 db.


A támogatás háttere

Jelen felhívást a Vidékfejlesztési Program keretében a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága (EMVA Irányító Hatóság, a továbbiakban: IH) hirdeti meg 1721/2015. (X. 6.) Korm. határozat szereplő Éves Fejlesztési Keret alapján.

Támogatható tevékenységek bemutatása

A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatók:
A védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták fenntartásáért felelős tenyésztőszervezet által törzskönyvezett nőivarú egyedek, baromfifélék esetében vegyes ivarú állományok tartása.

A támogatás feltétele a Felhívás 3.2. pontjában vállalt tevékenységek betartása a kötelezettségvállalás 5 éves időtartama alatt.

A Felhívásban nem támogathatók az alábbiak:

a) azon tevékenységek, amelyekre vonatkozóan a 17/2012. (II. 29.) VM rendelet alapján támogatási határozatot hoztak;
b) azon védett őshonos ésveszélyeztetett mezőgazdasági haszonállatfajok egyedei illetve állományai, amelyekre vonatkozóan a 17/2012. (II. 29.) VM rendelet alapján támogatási határozatot hoztak, vagy amelyek után a támogatás kötelezettségvállalási időszakában a 38/2010 (IV. 15) FVM rendelet alapján támogatást vesznek igénybe.


Általános követelmények 

1. A Felhívás alapján támogatás adható annak a támogatást igénylőnek, aki:
a) fajtatiszta– az adott fajtatörzskönyvébe sorolt –,magyar szürke szarvasmarha és magyar tarka szarvasmarhaesetén „A” főtörzskönyvbe sorolt, és a fajta fenntartásáért felelős tenyésztőszervezetigazolásával rendelkező nőivarú egyedeket, illetve baromfifélék esetében vegyes ivarú állományt tart;


b) a támogatott állatokat saját tenyészetében, Magyarország területén tartja;
c) a támogatási kérelem benyújtási időszak első napján már rendelkezik az adott fajtára meghatározott minimum jogosult nőivarúállatlétszámnak megfelelő, vagy azt meghaladó egyedszámmal;



    •  szarvasmarhafélék, bivaly és lófélék esetébenfajtánként 1 egyed,

    •  juh, kecske és sertés esetében fajtánként 10 egyed, valamint

    •  baromfifélék esetében fajtánként 20 egyed

    • a minimális nőivarú állatlétszám.



d) Baromfifélék esetében mindkét ivar támogatható, a támogatott törzsállományok ivararánya nem haladhatja meg az alábbi határokat:



    •  tyúkfélék esetében hímivar: max.20%

    •  gyöngytyúk esetébenhímivar: max. 25%

    •  pulyka, lúd, kacsa esetében hímivar: max. 30%



e) a Tenyészet Információs Rendszerbenlegkésőbb a kötelezettség vállalási időszak első napjától (2016.01.01., illetve 2017.01.01.) a támogatási kérelemben szereplő állatok tenyészetének állattartójaként szerepel;
f) a fajta fenntartásáért felelős tenyésztőszervezet tenyésztési programjában foglaltakat (például család- és vonal-fenntartás, párosítási tervek, stabilizáló szelekció, származás ellenőrzés, teljesítményvizsgálatok, küllemi bírálat, a génmegőrzéshez szükséges adat- és genetikai mintaszolgáltatás) maradéktalanul betartja;

g) a tenyésztőszervezet által a tenyésztési programban meghatározott naprakész tenyésztési dokumentációt (a továbbiakban: dokumentáció) vezet a tenyésztési program végrehajtásáról. A dokumentációban a tevékenységeket legkésőbb azok elvégzésétől számított egy héten belül rögzíteni kell.
h) olyan – az egyes fajok ENAR, illetve az Országos Állattenyésztési Adatbázisnak megfelelő nyilvántartásban szereplő – azonosítóval ellátott állatokat, baromfifélék esetén állományokat tart, amelyek alapján az állatmozgások nyomon követése a kötelezettségvállalás 5 éves időtartama alatt biztosított;
i) betartja az alábbi rendeletekben foglalt szabályokat:



    •  110/2013. (IV.9) Korm. rendelet a lófélék egyedeinek azonosításáról,

    •  99/2002. (XI.5.) FVM rendelet a szarvasmarhafajok egyedeinek jelölését, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről,

    •  116/2003. (XI. 18.) FVM rendelet a sertések jelölését, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről,

    •  129/2004. (VIII.25.) FVM rendelet a tenyészállat, illetve szaporítóanyag behozatalának és kivitelének szakmai előírásairól,

    •  120/2007. (X. 18.) FVM rendelet a Baromfi Információs Rendszer létrehozásáról és működtetéséről,

    •  a 93/2008. (VII. 24.) FVM rendelet a védett őshonos állatfajták genetikai fenntartásának rendjéről,

    •  182/2009. (XII. 30.) FVM rendelet a juh- és kecskefélék egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről,

    •  119/2007. (X.18.) FVM rendelet a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről.



j) a támogatás alapjául csak azok az egyedek, baromfifélék esetén törzsállományok szolgálhatnak,amelyek a kötelezettségvállalás kezdetekorelérik



    •  ló és szamár esetén az 1 éves életkort,

    •  juh és kecske esetén a 6 hónapos életkort,

    •  magyar szürke szarvasmarha esetén a 3 éves életkort,

    •  magyartarka szarvasmarha esetén a 2 éves életkort,

    • 9

    •  bivaly esetén a 2 éves életkort,

    •  sertés esetén a 9 hónapos életkort,

    •  baromfifélék esetén a 180 napos életkort.



2. Lófélékesetében további előírás a támogatási időszak végéig, támogatotttenyészkancánként legalább egy, a lófélék azonosításáról szóló kormányrendelet előírásai alapján azonosítottcsikó törzskönyveztetése és az adatbázisba történő bejelentése.
3. Magyar szürke szarvasmarha esetében további előírás, hogy támogatási évente a támogatott tehénállomány legalább 40%-nak legyen fajtatiszta ellése.
4. A tenyésztőszervezet által kiadott igazolásban meghatározott állatlétszámhoz képest a támogatási kérelembena támogatást igénylőkevesebb állatra is vállalhat kötelezettséget.
5. Ha atámogatást igénylő a támogatási kérelmében a tenyésztőszervezet által kiadott igazolásban meghatározott állatlétszámhoz képest több állatra nyújt be igényt, akkor legfeljebb a tenyésztőszervezet által kiadott igazolásban szereplő állatlétszám kerülhet támogatásra.
6. Támogatás a törzskönyvezett védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták nőivarú egyedeire, baromfifélék esetében vegyes ivarú állományaira legfeljebb a 2. számú mellékletben fajtánként meghatározott nőivarú állatlétszám után adható. Amennyiben aFelhívás alapján támogatható,tenyésztésbe vont nőivarú állatlétszám országosan meghaladja a 2. számú mellékletben meghatározott nőivarú állatlétszámot, az adott fajta vonatkozásábanattól az évtől ezen Felhívásból támogatás nem vehető igénybe,ugyanakkor a korábban ezen Felhívás alapján igénybe vett támogatást nem kell visszafizetni.
7. A fajtánkénti országos, aFelhívás alapján támogatható, tenyésztésbe vont nőivarú állatlétszám nagyságának ellenőrzését - a tenyésztőszervezetek tenyésztési adatbázisainak felhasználásával - a tenyésztési hatóság végzi, és a törzskönyvezett, védett, őshonos- és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtáknak az adott év január 1-jei fajtánkénti nőivarú állatlétszámának adatairól adatot szolgáltat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (továbbiakban: MVH) számára. Az adatszolgáltatás határideje az évenkénti adatkérésben megadott határidő. 


A támogatást igénylő által vállalt kötelezettségekben bekövetkező változás általános szabályai 

 

1. Atámogatást igénylő köteles a 2016. január 1-től 2020. december 31-ig (2017-ben támogatási kérelmet beadók esetén 2017. január 1-től 2021. december 31-ig) tartó támogatási időszak alatt az aktuális állatállomány tartására és a kieső állatok, baromfifélék esetében törzsállományok90 napon belüli – baromfifélék esetén 180 napon belüli –,támogatási feltételeknek megfelelő–a tenyésztőszervezet által igazolt –egyeddel, törzsállománnyal történő pótlására. A kiesés és a pótlás együttes bejelentésétaz MVH általarra rendszeresített elektronikus felületen, azügyfélkapun keresztülkell megtenni, a pótlásra előírt határidőt követő 10 napon belül.
2. A kiesés bejelentéséhez minden esetben csatolni kell a kiesés okát megjelölő, a tenyésztőszervezet által kiállított igazolást, valamint – állategészségügyi okok miatti kiesés esetén – a kezelő állatorvos igazolását. A pótlás bejelentéséhez csatolni kell a tenyésztőszervezet igazolásátarra vonatkozóan, hogy a kiesett egyed/törzsállomány helyére beállítani kívánt egyed/törzsállomány megfelel a fajtával szemben támasztott elvárásoknak.
3. Amennyiben a kiesés, illetve pótlás bejelentéshez nem kerül csatolásra a tenyésztőszervezet igazolása, úgy az adott bejelentés elutasításra kerül.
4. Atámogatást igénylő köteles a támogatási időszak végéig a vállalt állatállomány létszámának fenntartására, és a teljes kötelezettségvállalási időszak alatt a tenyésztési programban meghatározott tartási körülmények biztosítására.
5. A pótlásként beállított állatnak/törzsállománynak a 3.2 pontban meghatározott minimális életkort a pótlás időpontjában be kell töltenie.
6. Pótlásra nem állítható be állategészségügyi okokból kiesett egyed.

 

Kötelezettségátadásra vonatkozó szabályok

1. A támogatást igénylő a kötelezettségeit kizárólag a támogatásra való jogosultsággal együtt ruházhatja át.

2. Kötelezettségátadás és jogutódlás esetén az átvevőnek az állatállomány vonatkozásában meg kell felelnie a fajtára vonatkozó jogosultsági feltételeknek. A jogosultsági feltételek megvizsgálásakor a támogatási kérelmek újrapontozására nem kerül sor.
3. A kötelezettség átvállalása és átadása a támogatási időszak hátralévő időtartamára vonatkozik.
4. Kötelezettségátadás és jogutódlás adott fajtára vonatkozó
a) teljes aktuális állomány, vagy
b) az aktuális állomány egy részének
tekintetében lehetséges.
5. Kiesett, de még nem pótolt egyedekre vagy állományokra vonatkozó kötelezettséget átadni kizárólag abban az esetben lehet, ha az átvevő vállalja, hogy a kiesést a még rendelkezésre álló időn belül megfelelő minősítésű állattal pótolja.
6. A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelmet a tenyésztőszervezet jóváhagyásával kell benyújtani atámogatást igénylő lakóhelye vagy székhelye szerint illetékes megyei MVH kirendeltségére. A formanyomtatvány tartalmi elemei az alábbiak:
a) a kötelezettséget átadó támogatást igénylő azonosítási adatai,
b) a kötelezettséget átvevő ügyfél azonosítási adatai, valamint a kapcsolattartó adatai,
c) a faj/fajta azonosítása,
d) az átadott állatállomány létszáma,
e) átadott állategyed/törzsállomány azonosító száma,
f) a kötelezettségátadáshoz szükséges nyilatkozatok,
g) az ügyfelek aláírásai.
7. Egy támogatást igénylő a támogatási időszak alatt egy fajtára vonatkozóan csak, mint átvevő, vagy mint átadó szerepelhet.
8. Az átadónak a kötelezettségátvállaláshoz szükséges tenyésztési dokumentumok másolati példányát az átvevő részére biztosítania kell.
9. A kötelezettség átvevője nem lehet olyan állattartó, aki az adott fajtára vonatkozóan
a) támogatóiokirattal rendelkezik, és adminisztratív vagy helyszíni ellenőrzés megállapítása alapján a teljes támogatási időszakra az adott fajtára vonatkozóan kizárták, vagy
b) az aktuális állatállományát teljes egészében vagy részben korábban már átadóként más ügyfélre átruházta, vagy
c) az állományát csökkentette.
10. A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelem benyújtását követően az átvevő jogosult benyújtani a kifizetési igénylést, a kötelezettségátadásra vonatkozó kérelmen jóváhagyott állatállomány alapján. Ha a kötelezettség átruházása tárgyában született döntés jogerőre emelkedése ezen időpontig nem történik meg, a kifizetési igénylést a kötelezettség átadásáról szóló kérelemben megjelölt állategyedek, illetve törzsállományok alapján kell benyújtani. Amennyiben az átadó és átvevő nem természetes személyek, és a kötelezettség átruházás, átalakulás, egyesülés vagy szétválás miatt történik, az átvevő helyett az átadó is jogosult benyújtani kifizetési igénylést.
11. A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelmet a benyújtását követő 60 napon belül a kötelezettség átadója és átvevője is visszavonhatja. A benyújtást követő 60 napon túl a kérelmet a kötelezettség átadója és átvevője kizárólag együttesen vonhatja vissza.
12. A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelmet az átruházást követő 30 napon belül az MVH által rendszeresített és annak honlapján közzétett nyomtatványon kell benyújtani, annak érdekében, hogy az átadó által igényelt támogatás az átvevő részére kerüljön kifizetésre. Az átruházás időpontja e bekezdés alkalmazásában az ENAR-ban vagy az Országos Állattenyésztési Adatbázisban megtalálható tartó személyében bekövetkezett változás időpontja.

 

A projekt területi korlátozása

A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése Magyarország egész területén megvalósulhat azzal, hogy a támogatott állatokat Magyarország területén kell tartani (kivéve kiállítás, verseny).

Támogatást igénylők köre

Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthat bea felsorolt védett őshonos és veszélyeztetett, mezőgazdasági célra hasznosított állatfajták nőivarú egyedeit, baromfifélék esetében vegyes ivarú állományokat tartó, a génmegőrzésből származó többletköltségeket viselő, a nyilvántartási rendszerekben az állatok tartójaként bejegyzett állattartó.
Családi gazdálkodás estében támogatási kérelem benyújtására a családi gazdaság vezetője azon állatok vonatkozásában jogosult, amelyekre vonatkozóan a nyilvántartási rendszerekben az állatok tartójaként ő a bejegyzett állattartó.
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincslehetőség.

 A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja

a) Jelen Felhívás keretében a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 47. § (2) bekezdése alapján a támogatási kérelmek benyújtására a Felhívás közzétételét követő 24 hónapig van lehetőség.
b) A támogatási kérelmet kizárólag elektronikus úton, (az ügyfél-nyilvántartási rendszerben kérelemre nyilvántartásba vett ügyfél) ügyfélkapun keresztül, az egyes mezőgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló kormányrendeletben meghatározott elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani az alábbi ütemezés szerint:



    •  2016. február 1. és 2016. február 28. között

    •  2017. február 1. és 2017. február 28. között



A határidők elmulasztása jogvesztő hatályú.

c) A támogatási kérelmen a fajta azonosításán túl a kérelmezni kívánt állategyedek/állományok egyedi azonosító számát is fel kell tüntetni.
d) A támogatási kérelemhez csatolandó dokumentumokat elektronikus úton, szkennelés útján előállított olvasható formában kell csatolni a kérelemhez.
e) Forráskimerülés esetén az IH vezetője külön IH közleményben rendelkezik a támogatási kérelem benyújtási időszak lezárásáról.
f) A támogatási kérelem a benyújtását követően a kérelembenyújtásra az IH által közleményben közzétett időpontig szerkeszthető, módosítható.
g) A támogatási kérelem IH általi elektronikus fogadásának tényét a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszerben (a továbbiakban: KR) az ügyfél ügyfélkapus tárhelyére történt feltöltés jelenti, benyújtásának időpontját pedig a támogatást igénylő vagy meghatalmazottjának ideiglenesen fenntartott értesítési tárhelyére automatikusan kapott KR dokumentum igazolja. Az IH elektronikus úton értesíti a támogatást igénylőt a beérkezett támogatási kérelem adatairól.
h) A támogatási kérelem, valamint kifizetési igénylés meghatalmazott általi benyújtásának szabályait az ÁÚF tartalmazza

 
A támogatási kérelem elbírálása

1. A támogatási kérelmek országos rangsorának összeállítása fajtánként külön-külön történik.

2. A projektbe bevonni kívánt egyedek szempontja esetében többletpont kerül megállapításra az alábbiak alapján:  az állattartó a tenyészeteiben a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták közül hányfélét tart.  az állattartó a támogatás alapjául szolgáló fajtába tartozó támogatásra jogosult nőivarú állatállományának hány %-át kívánja az adott felhívásba bevonni. 

3. A támogatási kérelem elbírálásánál a kérelemben feltüntetett állatállományok közül csak azENAR-ban, az Országos Állattenyésztési Adatbázisban, valamint a 120/2007. (X. 18.) FVM rendeletnek megfelelő adatbázisban szereplő állatok vehetőek figyelembe.

4. Az 5. számú melléklet szerinti felsőfokú agrárvégzettség után járó többletpont természetes személyeknek és gazdasági társaságoknak kerül beszámításra. Ez utóbbi esetben a többletpont a társaság vezető tisztségviselőjének, alkalmazottjának vagy tagjának a hivatkozott melléklet szerinti felsőfokú agrárvégzettsége alapján adható. Családi gazdaságok esetében a felsőfokú agrárvégzettség után járó többletpont akkor kerül beszámításra, ha a családi gazdaság vezetője, a családi gazdaság tagja vagy alkalmazottja rendelkezik a szakirányú végzettséggel.

5. A középfokú agrárvégzettségért járó többletpont a 6. számú mellékletben, az 504/2013. (XII. 29.) Korm. rendeletben meghatározott végzettséggel rendelkező természetes személyeknek és gazdasági társaságoknak adható. Ez utóbbi esetben a többletpont a társaság vezető tisztségviselőjének, alkalmazottjának vagy tagjának a hivatkozott melléklet szerinti középfokú agrárvégzettsége alapján adható. Családi gazdaságok esetében a középfokú agrárvégzettségért járó többletpont akkor kerül beszámításra, ha a családi gazdaság vezetője, a családi gazdaság tagja vagy alkalmazottja rendelkezik a szakirányú végzettséggel.

6. Középfokú és felsőfokú agrárvégzetség együttes megléte esetén többletpont kizárólag a felsőfokú végzettség után adható.

7. Azon felsőfokú agrárvégzettségek esetében, amelyek nem szerepelnek az 5. számú mellékletben, de az azoknak megfeleltethető középfokú végzettség szerepel a 6. számú mellékletben, az 504/2013. (XII. 29.) Korm. rendeletben, a középfokú agrárvégzettségért járó többletpont kerül beszámításra.

8. A kis létszámú vonalakat fenntartók, a ritka és/vagy értékes öröklődő tulajdonsággal rendelkező egyedeket, állományokat tartó állattartók többletpontot kaphatnak a tenyésztőszervezetek igazolása alapján.

9. Többletpont kerül megállapításra továbbá azon támogatást igénylők esetén, akik a Vidékfejlesztési Program Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés intézkedésbe és/vagy azÖkológiai gazdálkodás intézkedésbe támogatási kérelmet nyújtottak be.

10. Nem hiánypótoltatható jogosultsági kritériumok:



  • a. a támogatást igénylő átlátható szervezetnek minősül az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 1. § 4.pontja és 50. § (1) bekezdés c) pontja szerint,
Bármilyen kérdése van szaktanácsadással, pályázattal, gazdálkodással kapcsolatosan, kattintson a kapcsolatfelvétel gombra, majd az űrlap kitöltése/elküldése után keresni fogjuk!
Kapcsolatfelvétel