Hírek, aktualitások
2015. október 04.

Módosították a 2015. évi Tanyafejlesztési Programra vonatkozó határidőket. A pályázatok hiánypótoltatási határidejét 15-ről 45 napra, a döntéshozatali határidőt 60 napról 120 napra emelték.

2015. október 03.

Jelentősen nőhet a hazai agrárium kibocsátása, ha sikerül a lehető legnagyobb területet bevonni az öntözéses gazdálkodásba – hívta fel a figyelmet Jakab István. A Magosz elnöke szerint az évtized végéig minden olyan beruházást meg kell valósítani, ami az ágazat versenyképességét javítja, azután ugyanis nem számíthatunk a mostanihoz hasonló uniós támogatásra.

2015. október 01.

A Földművelésügyi Minisztérium vezetésének döntése értelmében – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – az idén is előleg fizethető a SAPS és az új jogcímként jelentkező zöldítés támogatásokra. Ennek alapján tehát, október 16-tól megkezdődhet az előlegek utalása, amely a teljes támogatási összeg legfeljebb 70 %-át teszi majd ki.

2015. október 01.

Nem készül külön felhívással a kormányzat a kisebb agrárcégek és a nagyvállalatok számára, a hamarosan megnyíló beruházási kiírásokon közös keretre pályázhatnak a kisgazdaságok és a nagyvállalkozások, a támogatások nyolcvan százalékát azonban a kisebb cégek kapják majd. Az új szemlélet szerint a termékek oldaláról kívánják ösztönözni az alapanyag-termelést.

2015. szeptember 29.

Bűncselekmény gyanújával feljelentést tett a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a fiatal gazdáknak kiírt idei támogatási pályázat visszaélései miatt, mivel több mint 120-an hamis dokumentumokkal próbálták igazolni a források elnyeréshez szükséges végzettséget. Az agrárszektor.hu információ szerint rendőrségi nyomozás folyik az ügyben, mivel egy szakképző intézmény "nagy számban bocsátott ki” technikusi végzettséget igazoló hamis papírokat. A 38 milliárdos idei pályázat előtt pedig valósággal ömlöttek az interneten a különböző kurzusokat népszerűsítő hirdetések, amelyek némelyike irreálisan rövid időn belül ígért agrár-szakképzettséget.

Bármilyen kérdése van szaktanácsadással, pályázattal, gazdálkodással kapcsolatosan, kattintson a kapcsolatfelvétel gombra, majd az űrlap kitöltése/elküldése után keresni fogjuk!
Kapcsolatfelvétel