A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című (VP2-6.3.1-16 kódszámú) pályázati kiírás.
2015. december 31-én lezárult a Vidékfejlesztési Program Agrár-környezetgazdálkodási (VP-AKG) és Ökológiai gazdálkodás pályázatok (VP-ÖKO) támogatási kérelmeinek benyújtási időszaka.
Megjelent a 2016. évtől hatályos gazdálkodási napló. 2016. január 1-től a Gazdálkodási Naplót naptári év alapján kell vezetni, és az adatszolgáltatás is naptári évre vonatkozik.
A növényvédelemi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet több ponton is jelentős változtatásokat vezetett be az idei év elején. A legfontosabb módosításokra szeretnénk felhívni a figyelmet, azzal együtt javasoljuk a módosított jogszabállyal kapcsolatos önálló tájékozódást, hiszen e tájékoztató nem tér ki a speciális esetek módosítására.